Telt ház előtt bizonyíthatnak a magyar úszók

Vasárnap a Duna Arénában várhatóan telt ház előtt megkezdődnek a vizes világbajnokság úszóversenyei. Sós Csaba szövetségi kapitány korábban elmondta, hogy tíz éremmel, közte négy arannyal rendkívül elégedett lenne.

Már a nyitónapon komoly esély van a magyar éremszerzésre, ugyanis 400 méter gyorson Kapás Boglárka a szám felnőtt, Késely Ajna pedig junior Európa-bajnokaként állhat rajtkőre. A favorit ugyanakkor az ötszörös olimpiai bajnok, 400-on, 800-on és 1500-on is világcsúcstartó amerikai csodaúszó, Katie Ledecky, mögötte azonban Kapás harcban lehet a dobogóért.

A második versenynapon, hétfőn, minden bizonnyal megszületik az első magyar arany, ekkor kerül sor a női 200 méteres vegyesúszás döntőjére. Hosszú Katinka, Rio háromszoros olimpiai bajnoka 2013 óta nem kapott ki ebben a számban - illetve 400 méter vegyesen sem -, ráadásul két éve a világcsúcs is az ő nevéhez fűződik. Döntőbe jutása esetén ugyanezen a napon a Kazanyban mindhárom pillangó számban érmes Cseh László 50 méteren lesz érdekelt, két éve, a tatár fővárosban a sprintszámban harmadikként csapott célba.

Kedd este rendezik a női 1500 méter gyors fináléját, ahol hasonlóan a nyitónaphoz, Ledecky mögött az olimpiai bronzérmes Kapás, illetve Késely is odaérhet a dobogóra. A vb egyik slágerszámának elődöntőire is ekkor kerül sor, 200 méter pillangón a címvédő Cseh László mellett az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás, illetve a korábbi világ- és olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Clos csaphat össze. Nem szabad megfeledkezni a 100 méter női hát döntőjéről sem, a szám olimpiai bajnoka ugyanis Hosszú Katinka, ennek ellenére nem feltétlenül ő az elsőszámú favorit. Nem biztos az sem, hogy Hosszú rajthoz áll, hiszen egy nappal korábban a szám elődöntője közel esik a 200 méter vegyes fináléjához, Kazanyban hasonló okokból vissza is lépett az előfutam után.

A szerda délutáni program érdekessége, hogy a világ elismerten két legjobb női úszója, Hosszú és Ledecky csak ezen a napon mérheti össze a tudását, méghozzá a 200 méter gyors döntőjében.

Csütörtökön viszonylag kevés az esély arra, hogy a biztosan teltházas Duna Aréna közönsége hazai éremnek örüljön, azonban egy nagy kedvenc visszatérésének lehet majd szemtanúja, ugyanis Gyurta Dániel délelőtt indul a 200 méter mell előfutamában, majd délután - várhatóan - az elődöntőjében. A szám londoni olimpiai bajnokát, évekig verhetetlen világbajnokát és volt világcsúcstartóját két évvel ezelőtt Kazanyban letaszították trónjáról, majd Rióban csak 17. helyen végzett. Azóta edzőt váltott és gőzerővel készül, azonban nagy kérdés, hogy miképpen tud megküzdeni hátfájdalmával, amely néhány hete kínozza.

Szombaton újra a Kapás-Késely duó bizonyíthat Ledeckyvel szemben, ezúttal 800 méter gyorson. Száz méter pillangón Cseh László a szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmeseként vélhetően ott lesz majd a fináléban, de a 200-on junior világcsúcstartó Milák Kristóf szereplése sem lenne nagy meglepetés. Ugyanekkor Hosszú Katinka 200 méter háton a szám olimpiai ezüstérmeseként az egyik nagy esélyes.

A vasárnapi zárónapot egyértelműen Hosszú koronázhatja meg, hiszen 400 méter vegyesen is egyeduralkodóként ugrik majd medencébe. Riói botlása után a férfiaknál Verrasztó Dávidot is újra az éremesélyesek között lehet említeni, mivel a római versenyen úszott 4:07.47 perces idejénél ebben az évben csak az amerikai Chase Kalisz ért el jobb időt (4:06.99).