• Vissza
  • /
  • Országos
  • /
  • Rekord és óriási érdeklődés a Nagy Sportágválasztón

Rekord és óriási érdeklődés a Nagy Sportágválasztón

Idén is teltházzal zárt a szeptember 14-15. között megtartott a XXIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó, ahol sem látogatóból, sem sportolási lehetőségből nem volt hiány: a rendezvény hivatalosan is megdöntötte az egy időben egy helyen űzött sportágak kategóriájának rekordját.

Sok ezer gyerek találkozhatott többek között 104 sportággal, valamint olimpiai, világ- és Európa-bajnokokkal. Többek között Moszkva olimpiai bajnoka Dr. Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség elnöke is részt vett az eseményen.

„Fontos lenne, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni. Egyrészt a vízbiztonság miatt is, másrészt az élmény miatt is, emellett pedig egészséges, rendszerességre, tiszteletre és becsületes küzdelemre nevel” – emelte ki beszédében.

Wladár Sándor szerint azért is fontos, hogy minél többen sportoljanak, mert az elektronikus kütyük, a mozgásszegény életmód rossz irányba viszik a társadalmat.

„Nem beszélni, csinálni kell. Szövetségi feladat is, hogy minél több embert vonjunk be” – hangsúlyozta a sportvezető, aki fontosnak tartja a testnevelő tanárok bevonását. Emellett a létesítményhelyzet, a társak szerepe lehet meghatározó a gyerekek sportágválasztásában, valamint sokakat bevonzhatnak a sztárok, így Hosszú Katinka és Cseh László is.

Majd emlékeztetett arra is, hogy a vízilabdázó olimpiai bajnok Madaras Norbert, valamint az öttusázóként aranyérmes Fábián László is úszóként kezdte. „Nem kell, hogy olimpiai bajnok úszó legyen a gyerekből, csak sportoljon, és aztán más sportágat is választhat”.

Versenyzőink közül többen is, így Cseh László, Kozma Dominik, Késely Ajna és Sztankovics Anna is jelen voltak a helyszínen, ahol nem csak a rajongóikkal és az úszás iránt érdeklődő gyerekekkel, szülőkkel találkoztak, hanem egyúttal a sportágat is népszerűsítették.

Az ország legtöbb sportágat felvonultató sportfesztiválján idén a budapesti és Pest megyei iskolákon kívül sok vidéki tanintézményből is ellátogattak a Merkapt Sportközpontba. A Sportágválasztó társadalmi felelősségvállalása részeként a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetével véradást is szervezett az eseményen, ahol a két nap alatt több mint százan jelentkeztek a véradónak.

Forrás: musz.hu