• Vissza
  • /
  • Országos
  • /
  • Sajnálom, hogy nem Hosszú ellen fogok versenyezni – Eric, az angolna

Sajnálom, hogy nem Hosszú ellen fogok versenyezni – Eric, az angolna

Bár a FINA úszó világkupa 4., budapesti állomása önmagában is igazi sztárparádét ígér, a szervezők két extra versenyszámmal is szórakoztatják a Duna Arénába kilátogató nézőket. Budapestre érkezik Eric Moussambani, aki a sydneyi olimpián vált világhírűvé 1:52.72 másodperc alatt „leúszott” 100 méterével. Hazája, Egyenlítői-Guinea szövetségi kapitánya, valamint az úszósport jószolgálati nagykövete a Borsnak adott exkluzív interjújában elmondta, sajnálja, hogy nem versenyezhet Hosszú Katinka ellen.

Számított Sydney-ben arra, hogy ekkora felhajtás lesz ön körül?

Természetesen nem, én csak részt szerettem volna venni az olimpián. Fogalmam sem volt, hogy ez lesz a vége.

Tudta, hogy semmi esélye a legjobbak ellen?

Minimális tudással rendelkeztem csak az úszással kapcsolatban. Azt sem tudtam, hogyan lehet továbbjutni a döntőbe, vagy hogy egyáltalán van olyan, hogy döntő… Csak le akartam úszni a száz métert. Tudtam, hogy a családom néz engem, ez járt csak a fejemben.

A közel kétperces idejénél azért jobbra számított? Őszintén?

Nem. Mivel sosem volt edzőm, fogalmam sem volt, mennyi idő alatt teljesítek bármilyen távot. Igazából attól is féltem, hogy nem fo­gom tudni leúszni a számot.

Sikerült, bár sokan aggódtak, hogy belefullad a medencébe…

A második ötven méteren kezdtem hallani a közönséget, de annyira fáradt voltam, hogy nem éreztem a lábaimat, a karjaim mintha ólomból lettek volna, hogy szinte fel sem fogtam, mi történik körülöttem. Viszont a folyamatos taps és szurkolás átsegített ezeken a nehézségeken!

Mit szól ahhoz, hogy az olimpiák legviccesebb sportolói között emlegetik? Olyan nevekkel együtt, mint a brit síugró, Eddie, a Sas vagy a jamaicai bobcsapat.

Örülök neki, mert így a nagy bajnokok mellett az én nevemet is örökre emlegetni fogják az ötkarikás játékok kapcsán.

Nemzeti hős Egyenlítői-Guineában, ráadásul ön a szövetségi kapitány. Hogyan motiválja a fiatalokat?

Egyszerű: elmesélem a saját történetemet. Annak idején nem volt rendes medencénk, úgyhogy egy hotelben vagy a tengerben kellett edzenem. Vagyis sokkal nehezebb helyzetben voltam, mégis eljutottam egy olimpiára.

Forrás: borsonline.hu