• Vissza
  • /
  • Hód Úszó SE
  • /
  • Sikeres év végi eredmények a Nemzetközi Cikluszáró Úszóversenyről

Sikeres év végi eredmények a Nemzetközi Cikluszáró Úszóversenyről

A Rövidpályás Országos Bajnokság sikerei ,Ugrai Panna 100m pillangón szerzett ezüstérme,Gál Olivér évjáratos országos csúcsa 50m mellen és Matejdesz Máté egyéni csúcs halmozása után sem maradt esemény nélkül a hétvégén a Hód Úszó Se .A saját rendezésű Cikluszáró Nemzetközi Úszóversenynek adott otthont a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda.A 47 egyesület(magyar,szerb,román) 652 versenyzője , két nap alatt 3000 rajtot hajtott végre.Szombaton a verseny hivatalos megnyitójával indult a verseny,melyet Márky -Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere nyitott meg,aki dicsérő szavakkal illette a városi sportlétesítményt.Szavaiban kitért a vásárhelyi úszósport és az utánpótlás nevelés fontosságára ,a gyermekek egészséges életmódra nevelésére ,mind a város és a város körzetében élőknél.Eredményes versenyzést kívánt minden sportolónak, majd ajándékkal köszöntötte a Hód Úszó Se legkisebbekből álló Ficánka csoportját.

A két napos versenyen második napján ,a már 50 métert folyamatos úszással teljesíteni tudó ‘Béka ” csoport ,bemutató úszásával indult a nap .A 32 versenyszámból álló eseményt a leghosszabb 800 és 1500 m gyorsúszó számok zárták.

A Hód Úszó Se 19 érmet ,és számos pontszerző helyet szerzett. A 8 arany,7 ezüst,és 4 bronzérem mellett, új Hód Úszós csúcsok is születtek,majd az év végéhez közeledve az országos ranglistán is több előrébb jutást és ranglista vezető pozíciót is sikerült elérniük a gyerekeknek. Utánpótlást tekintve reménykeltő,hogy két saját nevelésű sportolónk is elhozta a legmagasabb Len pontért járó kupát.Nagy Olivér (2011) és Horváth Ákos (2006) személyében.

Nagy Olivér (középen)aki a 2011-ek versenyében elhozhatta a legmagasabb LEN-pontért járó kupát
Horváth Ákos (középen) a 2006-ban születettek között érte el a legmagasabb LEN-pontot,és hozhatta el az ezért járó kupát

Érmeseink:

Lova Gréta: 200m vegyes 2. 200m gyors 3. 100m mellúszás 1. 100m hátúszás 2. 100m pillangó 1.

Horváth Ákos :200m vegyes 3. 200m gyors 1. 100m pillangó 2.

Barna Máté: 200m mellúszás 1. 100 mell 2.

Tésik Zsófia : 100m hát 3.

Nagy Olivér: 50m gyors 1. 100m gyors 1.

Mérai Janka : 50m pillangó 1. 100m pillangó 1.

Lénárt Imre Bálint : 50m pillangó 2. 100m pillangó 2.

Szabó Marcell : 50m hát 3. 200m hát 3.

Felkészítő edzők: Olaszné Bajusz Andrea,Máté Hunor ,Csókay Miklós