Nemzetközi vizeken Horváth Ákos és Kis Noel

Csütörtökön Budapesten tett fogadalmat, a hétvégén pedig már Besztercebányán csobban medencébe a Hód Úszó SE két kiválósága, Horváth Ákos és Kis Noel. A serdülő versenyzők egy komoly nemzetközi megmérettetés elé néznek, amire testileg és lelkileg is kiválóan sikerült felkészülniük.

Csütörtökön Budapesten tett fogadalmat, a hétvégén pedig már Besztercebányán csobban medencébe a Hód Úszó SE két kiválósága, Horváth Ákos és Kis Noel. A serdülő versenyzők egy komoly nemzetközi megmérettetés elé néznek, amire testileg és lelkileg is kiválóan sikerült felkészülniük.

Csütörtökön, ünnepélyes keretek között letette az esküt az a kilencvenhét sportoló, akik részt vesznek július 24–30. között a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) Besztercebányán. A magyar csapatot két vásárhelyi sportoló, Horváth Ákos és Kiss Noel is erősíti. 

Máté Hunor, a Hód Úszó SE edzője kifejtette, hogy rendkívül nagy öröm és büszkeség, hogy két versenyzőjük is kijutott erre a kontinensviadalra. “Fontos lépés ez a klub életében, amire méltán lehet büszke mindenki” – fogalmazott. Hunor elmondta, hogy Ákosnak és Noelnek is jól jött, hogy a tavalyi EYOF-ot törölték, hiszen idősebbek lettek, így a korosztályok a javukra változtak. Mint tréner, szeretné, ha a döntőket úsznának a srácok, azonban a serdülőknél a mezőny mindig kiszámíthatatlan. Bármikor jöhet egy úszó, akiről eddig senki sem hallott, és jobban teljesít mindenkinél. 

A Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon az előfutamokat a középdöntők, majd a döntők követik. Így egy versenyzőnek (legjobb esetben) háromszor is teljesítenie kell egy-egy versenyszámot. A megmérettetés sajátossága és nehézsége, hogy egy számban, egy nemzetből csak egy versenyző juthat tovább. Így előfordulhat, hogy valaki a második legjobb időeredménnyel sem tud továbbjutni. 

Kis Noel 100 méter gyorsúszásban, és 3 váltószámban áll rajtkőre. Egyéniben minimum egy középdöntőt szeretne úszni, egy döntővel pedig nagyon boldog lenne. Úgy érzi, hogy sikerült felkészülnie, bár nem volt egyszerű ez az időszak. Míg másik lazítanak, nyaralnak, nekik kőkeményen dolgozniuk kellett, hogy tudják szállítani a sikereket. Kifejtette, hogy egy ilyen nagy versenyt nem csak arra lehet felhasználni, hogy megmutassák amit tudnak, hanem arra is, hogy a tapasztaltabb úszóktól tanuljanak, ellessenek pár technikát. Ő maga leginkább a szárazföldi bemelegítést szokta tanulmányozni. 

Horváth Ákosnak is ez lesz az első komolyabb nemzetközi medencés versenye. “Szeretném megmutatni, hogy bár nyíltvízi úszásban jöttek a nagyobb eredményeim, de igazán a medencében érzem jól magam” – fogalmazott az úszó, aki 200 és 400 méter gyorson és 200 pillangón biztosan elindul, valamint van rá esély, hogy a csapatváltóban is medencébe ugrik. Ákos arról is beszélt, hogy úgy készül, hogy háromszor kell teljesítenie egy versenyszámot, ami azt jelenti, hogy döntőt/döntőket úszik. Ez nagyon megterhelő, hiszen három tökéletes futamot kell produkálnia. Szeretne egyéni csúcsokat úszni, és élvezni a versenyt.

Sibalin Dávidtól, a csapat másik edzőjétől megtudtuk, hogy mind a két versenyző tökéletesen felkészült. A májusi V4 országok serdülőkorú versenyzőinek szervezett megmérettetésen – ami az EYOF előszobájának számít -, szereztek egy kis tapasztalatot. most pedig jöhet a “mélyvíz”. “Mind a két fiú fejben és fizikálisan is készen áll, és biztos vagyok benne, hogy 110 %-ot fognak nyújtani” – fogalmazott Dávid.

Ákos és Noel eredményeiről a Facebook oldalunkon folyamatosan beszámolunk!

Tanulj úszni a Hódoknál!

A Hód Úszó SE oktatóinka úszó múltjuk van, Neked úszó jövőd! Mi már tudjuk a receptet a sikerhez, amit örömmel adunk át Neked is!

A Hód Úszó SE oktatóinak úszó múltjuk van, Neked úszó jövőd! Mi már tudjuk a receptet a sikerhez, amit örömmel adunk át Neked is!

Oktatóink felkészült szakemberek, akikkel biztos a siker!

  • Béres Csaba0620/436-8775
  • Szabó Tamás0630/611-1963
  • Juhász Janka0670/603-4986
  • Bajusz Andi0630/307-2698
  • Csókay Miklós0630/206-0423
  • Sibalin Dávid0630/495-6047
  • Fekete István0670/613-8642
  • Rauch Nóra0630/330-0295

Jelentkezz még ma!

Ugrai Panna a tengerentúlon úszik és merül a magyar sikerért

A Világjátékokon több mint 100 ország 3600-nál is több indulója vesz részt 34 sportágban, Magyarországot 17 sportágban 58 versenyző képviseli. A tizenegy napos multisporteseményre elutazott a Hód Úszó Se versenyzője, Ugrai Panna is.

Július 7-én, a tengerentúlon, Birminghamben megkezdődött a nem olimpiai sportágak világversenye. A Világjátékokon több mint 100 ország 3600-nál is több indulója vesz részt 34 sportágban, Magyarországot 17 sportágban 58 versenyző képviseli. A tizenegy napos multisporteseményre elutazott a Hód Úszó Se versenyzője, Ugrai Panna is.

A Világjátékok története 42 éves múltra tekint vissza. Az első olimpián kívüli sportágak világversenyének, 1981-ben az amerikai Santa Clara adott otthont. Legutóbb 2017-ben a lengyelországi Wroclaw volt a házigazda. A július 7. és 17. között tartó Világjátékokat az olimpiához hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig az ötkarikás játékokat követő esztendőben, és mivel a tokiói olimpiát el kellett halasztani a pandémia miatt, ez a multisportesemény is csúszott egy évet.

A magyar csapatban helyet kapott Ugrai Panna is, aki olyan nagy nevekkel fog vállvetve harcolni, mint Jakabos Zsuzsanna, Senánszky Petra, Verrasztó Evelin és Gyurinovics Fanni. Pannának nem csak a gyorsaságára, hanem az ügyességére is szüksége lesz, hiszen a 4 x 25 méteres babamentő váltóban és a 4 x 50 méteres kombinált váltóban fog úszni. A vízimentés versenyszámai az általános mentési technikáknak felelnek meg, azaz a sportoló úszik és merül, hogy egy elmerült bábut visszaszerezzen, majd visszahozzon a célba. A babamentő váltóban a sportoló egy bábuhoz úszik, hevedert erősít rá, és visszavontatja a célba.

Az élet- és vízimentők medencés programját július 10-11-én rendezik, az eredményekről pedig folyamatosan beszámolunk a Hód Úszó Se Facebook oldalán!

II. Hódmezővásárhelyi Úszó Derby

Június 25-én és 26-án ismét egy brutál jó hanglatú versenyre várjuk a kicsiket és nagyokat!

Június 25-én és 26-án ismét egy brutál jó hanglatú versenyre várjuk a kicsiket és nagyokat!

Kérjük, a külföldi versenyzők az alábbi dokumentumot töltsék le, és küldjék vissza a tomiks@tomiks.hu e-mail címre!

.

ÉLŐ EREDMÉNYEK

Kezdődik a budapesti vizes VB, ahol Gál Olivér is rajtkőre áll!

Számunkra a legfontosabb nap június 21-e, kedd lesz, hiszen Gál Olivér a 18:00-kor kezdődő délutáni programban áll rajtkőre 50 méter mellúszásban.

Öt év után, június 18. és július 3. között ismét Magyarország rendezi a vizes sportok világbajnokságát, amelyen öt sportágban összesen 74 számban hirdetnek bajnokot. A világversenyen a Hód Úszó SE kiváló sportolója, Gál Olivér is medencébe ugrik.

Az úszóversenyeken nemenként 20-20 számban, valamint két vegyes (mix) váltóban hirdetnek győzteseket, vagyis összesen 42 aranyérmet osztanak majd ki a június 18–25. között sorra kerülő versenyeken. Számunkra a legfontosabb nap június 20-a hétfő lesz, hiszen Gál Olivér a 9 órakor kezdődő előfutamokban áll rajtkőre 50 méter mellúszásban.

Olivér az Országos Bajnokságon kvalifikálta magát a VB-re, azóta pedig gőzerővel készülnek edzőjével, Máté Hunorral. Az úszó elárulta, hogy fizikailag tökéletesen érzi magát, a gyorsasága is megvan, és a mozgástechnikája is összeállt a budapesti megmérettetésre.

„Ez már nem az első világversenyem lesz, hiszen az ifjúsági VB-n és a tavalyi Európa-bajnokságon már úsztam. Természetesen a felnőttek között egészen más a helyzet, de legalább már van egy kis tapasztalatom. Van bennem egy kis stressz, drukk, de már nagyon várom, hogy besétáljak a medencéhez. Amikor lemegyek, már kevésbé látom, hogy mennyien vannak a lelátón, ki az, aki figyel. A tudat azonban, hogy hazai publikum előtt tudok versenyezni, mindenképp plusz erőt ad” – mondta el Gál Olivér.

Olivér célja az egyéni csúcsának megdöntése, amivel minimum a középdöntőig szeretne eljutni.

JÚNIUS 20. HÉTFŐ 9:00

50 m mell: Gál Olivér

Az M4 Sporton élőben láthatjuk a vizes vb teljes programját.

Program, rajtlista, eredmények: www.fina.org/competitions/2902/19th-fina-world-championships-budapest-2022/schedule

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával

Rendes közgyűlést tart a Hód Úszó SE

A HÓD ÚSZÓ Sportegyesület 2022. május 30. napján évi rendes közgyűlést tart, amelyre ezúton hívjuk és várjuk a Tisztelt Tagokat!

A HÓD ÚSZÓ Sportegyesület 2022. május 30. napján évi rendes közgyűlést tart, amelyre ezúton hívjuk és várjuk a Tisztelt Tagokat!

Kedves Hódúszók, kedves Tagtársak!

A Hód Úszó SE évi rendes közgyűlést tart 2022. május 30-án, 18:30 órakor.

A közreműködésetekre és a megjelenésetekre feltétlen számítunk!

A Hód Úszó SE elnöksége

Országos bajnoki címeket szereztek a Hódok a Paraúszó Bajnokságon

Az elmúlt hétvégén a Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont a Magyar Országos Paraúszó Bajnokságnak. A Hód Úszó SE versenyzői összesen 7 arany és 1 ezüstérmet szereztek.

Az elmúlt hétvégén a Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont a Magyar Országos Paraúszó Bajnokságnak. A Hód Úszó SE versenyzői összesen 7 arany és 1 ezüstérmet szereztek.

A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Úszó Szövetség közös rendezésében szervezett bajnokságon 13 kategóriában, és 2 korosztályban hirdettek bajnokot.

A Hód Úszó SE 4 versenyzője 8 versenyszámban állt rajthoz az országos viadalon. Rauch Róbert 100%-os teljesítményével a mezőny egyik legeredményesebb versenyzőjenként 5 országos bajnoki címmel zárta a programot! A bajnok edzője Máté Hunor és Rauch Nóra.

Arany-Tóth Edmond, Bese Máté és Oláh László Csaba életük első országos bajnokságán vettek részt, és kategóriájukban 2 bajnoki címet és egy ezüstérmet szereztek. Edzőjük a speciális csapatát kitartóan és elhivatottsággal építő Fekete István.

Eredmények:

RAUCH RÓBERT S14 (1999) 5 arany – 100m pillangó, 100m hát, 100m mell, 200m vegyes

ARANY-TÓTH EDMOND S14 (2006) 1 arany – 100m hát

OLÁH LÁSZLÓ CSABA S14 (2007) 1 arany – 100m mell

BESE MÁTÉ S13 (2007) 1 ezüst – 100m mell

Ugrai Panna és Máté Hunor: Irány Franciaország!

Szombat hajnalban elindul következő nemzetközi versenyére Ugrai Panna és edzője, Máté Hunor. A középiskolás sportolók világjátékán Ugrai Panna több mint 10 versenyszámban nevezett, így egy elég feszes programnak néz elébe.

Szombat hajnalban elindul következő nemzetközi versenyére Ugrai Panna és edzője, Máté Hunor. A középiskolás sportolók világjátékán a Hód Úszó SE sportolója több mint 10 versenyszámban nevezett, így egy elég feszes programnak néz elébe.

A május 14. és 22. között sorra kerülő, XIX. Gymnasiadén 69 ország közel 3700 sportolója vesz részt, akik 20 sportágban mérik össze tudásukat, erejüket, ügyességüket Franciaországban. Magyarország 85 középiskolás korú versenyzővel utazik ki, akik tíz sportágban indulnak, a teljes delegáció 117 főből áll majd. A magyar csapatnál a legismertebb név a 17 esztendős Ugrai Pannáé, aki az idei úszó országos bajnokságon 100 méter pillangón legyőzte Hosszú Katinkát.

Máté Hunor elmondta, hogy Panna számára rendkívül feszes lesz a verseny, hiszen a tervek szerint sok versenyszámban áll rajthoz. 7 egyéni számban és 4 váltóban lett nevezve, és a helyszínen fogják eldönteni, hogy melyik számra fektetik a legnagyobb hangsúlyt. „Nagyon remélem, hogy érmekkel térünk haza” – tette hozzá Hunor.

Ugrai Pannától megtudtuk, hogy nagyon várja már ezt a megmérettetést is. Érmet, érmeket vár magától, a sikerért pedig minden meg fog tenni. Jó fizikai és mentális állapotban van, így minden adott egy remek versenyhez. „Előre nehéz megjósolni, hogy milyen esélyeink vannak, hiszen nem látjuk még a nevezéseket, nem tudjuk pontosan, hogy melyik versenyszámban kik indulnak. Ami biztos, hogy mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy dobogón állhassak” – nyilatkozta Panna.

Máté Hunor hozzátette, hogy az európai versenyzők képességeivel tisztában vannak, azonban a tengeren túliak okozhatnak meglepetést.

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával

Hátgerinc Kupa Hódmezővásárhelyen

Május 7-én és 8-án ismét egy remek hangulatú versenyre várjuk a sportolókat Vásárhelyen! Ebben cikkben minden fontos információt megtalál a versenyről!

Május 7-én és 8-án ismét egy remek hangulatú megmérettetésre várjuk a sportolókat Vásárhelyen! Ebben cikkben minden fontos információt megtalál a versenyről!

Kérjük, a külföldi versenyzők az alábbi dokumentumot töltsék le, és küldjék vissza a tomiks@tomiks.hu e-mail címre!

ÉLŐ EREDMÉNYEK

Horváth Ákos ismét a nyíltvízi válogatottban! + jegyzőkönyv

Horváth Ákos hazai pályán ugrott medencébe, hogy a Magyar Úszó Szövetség által szervezett válogató versenyen kivívja a junior nyíltvízi válogatottba kerülés jogát.

Horváth Ákos hazai pályán ugrott medencébe, hogy a Magyar Úszó Szövetség által szervezett válogató versenyen kivívja a junior nyíltvízi válogatottba kerülés jogát.

A LEN mintegy 8 héttel korábbra hozta a korosztályos nyíltvízi kontinensbajnokság időpontját, így medencés keretek között rendezték meg a válogatót, ahol a cél a legjobb 3-ba kerülés volt.

Máté Hunor tanítványa első éves juniorként az U16-17 korosztályban állt rajkőre a 7,5 km-es távon.  A mintegy másfél órán keresztül zajló erőpróbán a továbbjutó 2. helyen végzett, így a 2021-es év után ismét bebiztosította helyét a válogatott keretben.

A portugáliai Setubalban június 1-4. között rendezendő nyíltvízi kontinensbajnokságon szurkolhatunk ismét Ákosnak az embert próbáló 7,5 km-es maratoni távon.

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával